|
|
|
Öt feladat vár a jobboldalra Orbán Viktor szerint
2010.09.05.
Öt feladat vár a jobboldalra a következő időszakban - jelentette ki Kötcsén Orbán Viktor. A kormányfő elmondta: az önkormányzati választást, a jövő évi költségvetést, az új Széchenyi-tervet, a tavasszal elfogadni tervezett új alkotmányt, valamint Magyaror
| |
|
|
A nem létező adóból folynak be pénzek
2010.09.05.
Augusztus végéig közel 2 milliárd 400 millió forint vagyonadót fizettek be az adózók. Az APEH a túlfizetéseket nem utalja ki automatikusan, illetve nem vezeti át más adónemen fennálló tartozásra - ezt az adózónak kell kérnie. A nagy értékű vagyontárgyak u
| |
|
|
Emelkedik a benzin, csökken a gázolaj ára
2010.09.04.
További benzinár emelésre érdemes felkészülniük jövő héten a hazai autósoknak, a dízelesek azonban fellélegezhetnek. Esetükben ugyanis az üzemanyagár stagnálása, esetleg mérsékelt csökkenése várható. Nagy a valószínűsége annak, hogy a MOL jövő héten a benzin árát kisebb mértékben tovább emeli. A gázolaj esetében az árak változatlanok maradhatnak, de egy csökkentés lehetőségét sem lehet kizárni. - olvasható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján.
| |
|
|
Dallamos villamos jár majd a Magyar Dal Napja alkalmából
2010.09.04.
Budapesten vasárnap délután a 4-es villamos útvonalán jár majd dallamos villamos. A járatokon számtalan zenész szórakoztatja majd az utasokat - tudatták a Magyar Dal Napjának szervezői. Idén tizenhat fővárosi színpadon és tíz vidéki városban lépnek fel a magyar dal legjelentősebb előadói szeptember 12-én. Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az esemény, ám újdonság, hogy lesz Magyar Dal Fővárosa. A címre pályázat útján választották ki Egert, ahol öt színpadon lesznek programok.
| |
|
|
Rengeteg kábítószert találtak egy férfinél Budapesten
2010.09.04.
Nagy mennyiségű, több tízdekányi kábítószert találtak egy férfinél a fővárosban - közölte a rendőrség. A 39 éves férfit előállították, és nyomozást indítottak ellene. A rendőrök a népligeti buszpályaudvaron figyeltek fel a hátizsákos férfira, akit az igazoltatás és a hátizsákjának átvizsgálása során egy barna ragasztószalaggal szorosan átkötözött, több száz gramm súlyú, valamint egy több mint száz gramm súlyú drogot tartalmazó csomagot. A fiatalember azt mondta, Amszterdamból érkezett a zsákjában talált marihuánával és hasisgyantával.
| |
|
|
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a norvég lány gyilkosára
2010.09.04.
Kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot az ellen a kínai férfi ellen, aki a gyanú szerint megölt egy norvég lányt Budapesten. A feltételezett elkövető Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján. A BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője, Szigeti József a héten jelentette be, hogy kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai férfi követte el a bűncselekményt.
| |
|
|
Halálra gázoltak egy gyalogost Borsodban
2010.09.04.
Életét vesztette egy 38 éves férfi, akit szombat reggel gázoltak el a Borsod megyei Hét községben - közölte a rendőrség. A 28 éves sofőr személyautóval ütötte el az út szélén haladó férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
| |
|
|
Fiatalos kampánynyitót tartott az MSZP
2010.09.04.
Volt rap, Michael Jackson imitáció és Bikicsunáj Salgótarjánban. Mesterházy Attila, a párt elnöke szerint a kormány eddigi tevékenysége a megszegett ígéretek és a demokrácia elleni támadás első száz napja volt. A város MSZP-s polgármesterjelöltje pedig elmondta a munkaképes emberek ellenszolgáltatás nélkül nem kaphatnak támogatást. A kampánynyitóban tapasztalt fiatalos lendületet nem mindenki vette jó néven, de a panelházak között jól hangzottak Mesterházy összefogásra buzdító szavai. Az MSZP kampánynyitójára több százan voltak kíváncsiak a Nógrádi városban.
| |
|
|
Orbán: a sport problémája nem pénzügyi természetű
2010.09.04.
Ha a sportágak gazdáinak lesznek tervei, és nemcsak a pénzért jelentkeznek, a kormány támogatja majd őket - ígérte Orbán Viktor. Magyarországon a sport problémája nem pénzügyi természetű, mióta a jelenlegi - sportbarátnak nevezett - kormány van hatalmon - ismertette a miniszterelnök a Sport Televíziónak adott interjúban.
| |
|
|
A svédek nem adják ki a Gripen-ügy aktáit
2010.09.04.
Nincs lehetősége a svéd hatóságoknak Magyarország számára átadni a Gripen vadászgép-beszerzésekkel kapcsolatos nyomozás hazánkra vonatkozó iratait, még jogsegély keretében sem - olvasható a Népszabadságban. A lap emlékeztet arra, hogy a Gripen-ügyben évek óta újra és újra felmerül a korrupció esetleges gyanúja. A svéd vadászrepülők beszerzéséről még az első Orbán kormány döntött annak ellenére, hogy állítólag a hadászati szakma szerint az amerikai F-16-osok vásárlása, esetleg az orosz államadósság ellenében kapott MiG-29-esek hadrendben tartása és korszerűsítése volt indokolt.
| |
|
|
Orbán: nehéz, de sikeres évek jönnek
2010.09.04.
Nagyon nehéz évek várnak ránk - mondta Orbán Viktor a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában. A következő évek - a nehézségek ellenére - sikeresek lesznek Magyarország számára. Ez szerinte azért lesz, mert a 2012-13-as esztendőben tízmilliárd euró körüli nagyságrendben kell visszafizetnünk a korábbi kormányok adósságait. A miniszterelnök kiemelte: minden idők legalacsonyabb adókulcsát vezetik be a jövőben egy vagy több lépcsőben. Több lesz a munkahely, szabadabb az élet, és kinyílnak a lehetőségek. A kormányfő optimista, de józan derűlátással tekint a jövőbe.
| |
|
|
Rendőrautók ütköztek össze Budapesten
2010.09.04.
Két rendőrautó ütközött össze ma reggel Budapesten, a balesetben senki nem sérült meg. A két jármű akkor karambolozott, amikor az elől haladó le akart kanyarodni, a mögötte jövő pedig előzni szeretett volna, miután megkülönböztető jelzéssel követtek egy szabálytalanul közlekedő sofőrt. A hibázó vezető zavartalanul továbbhajtott.
| |
|
|
Ezernél is több polgármesterjelölt van Borsodban
2010.09.04.
Ezernél is több a polgármesterjelöltek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akad olyan település, ahol kilencen is indulnak, több helyen pedig csak egy jelölt van. A szomszédos megye 358 településén 1090 polgármesterjelölt gyűjtötte össze határidőre az ajánlószelvényeit, legtöbben függetlenek. A pártok közül a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik jelöltjei vannak a legtöbben, de MIÉP-es, MDF-es, miként a Lehet Más a Politika, a Magyar Kommunista Munkáspárt és a Lungo Drom polgármesterjelöltje is számít a szavazók voksaira.
| |
|
|
Jogilag is meg kell erősíteni az Állami Számvevőszék munkáját
2010.09.04.
Jogilag is meg kell erősíteni az Állami Számvevőszék munkáját, hogy a jövőben is megmaradjon a testület iránti bizalom és a szakszerűség - jelentette ki az ÁSZ elnöke. Domokos László a Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy a testület munkájában új ellenőrzési terület lesz a katasztrófavédelem és az elhárítás.
| |
|
|
Hat halott az utakon az elmúlt 24 órában
2010.09.04.
Összesen másfélszáz közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában, ebből hat volt halálos kimenetelű - közölte a rendőrség.
Emellett 17 súlyos és 39 könnyű sérüléssel járó karambol történt. Ezeken felül 88 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset is bekövetkezett az elmúlt 24 órában. Miután a mai napon változékony idő, eső várható, a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően vezessenek.
| |
|
|
Új alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat
2010.09.04.
Új alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat és ez mindkét fél igénye - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter, aki a közelmúltban tárgyalt Moszkvában. Fellegi Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról is beszélt, hogy a Malév ügyében az oroszokkal úgy próbálnak megegyezni, hogy a vállalat nemzeti légitársaság maradjon.
| |
|
|
Ma tartják a kötcsei találkozót
2010.09.04.
Ma rendezik a hagyományos kötcsei találkozót: a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak összejövetelén Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart majd előadást. A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban azt mondta: a Nemzeti kormányzás mottót viselő találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagoktól pedig előretekintést is kapnak a résztvevők. A Somogy megyei kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok, a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével, a tanácskozások nem nyilvánosak. Az idén rendhagyó módon májusban is tartottak találkozót.
| |
|
|
Szakszerűen és törvényesen igyekezett fellépni a rendőrség 2006 őszén
2010.09.04.
Szakszerűen és törvényesen igyekezett fellépni a rendőrség 2006 őszén - jelentette ki Gergényi Péter a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt. A volt budapesti főkapitány hangsúlyozta: a helyszínre vezényelt erőket egy békés tüntetéshez méretezték. Meghallgatták a rendészeti tárca egykori államtitkárát, Kondorosi Ferencet is, aki otthonról a tévén keresztül értesült az eseményekről, ott várta az utasításokat.
| |
|
|
Hősi halott lehet az Alsóörsön lelőtt rendőr
2010.09.04.
Indokolt felülvizsgálni az Országos Rendőr-főkapitányság és Pintér Sándor belügyminiszter döntését, miszerint az Alsóörsön lelőtt Gamauf Jánost csak szolgálati halottá nyilvánították hősi halott helyett - ismerteti a Független Rendőr Szakszervezet állásfoglalását a Népszava. A lapnak Dávid Tibor, a szervezet helyettes főtitkára azt mondta: különböző érdekegyeztető fórumok segítségével szorgalmazni fogják, hogy a rendőri vezetés vizsgálja felül a kolléga szolgálati halottá nyilvánítását, mivel neki is ugyanúgy jár a tiszteletadás, mint az Afganisztánban elhunyt katonanőnek, a felvetést várhatóan a szakszervezetek túlnyomó többsége is támogatni fogja.
| |
|
|
25%-kal is emelkedhet a kenyér ára
2010.09.03.
E hónap közepétől már több üzletben is drágább lehet a kenyér. Az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta ma a Magyar Pékszövetség főtitkára az MTI-nek. A kilogrammonkénti fogyasztói ár területenként és boltonként eltérően 170-260 forint között mozog majd. Ez a szakértők szerint azt jelenti, hogy 1kg fehér kenyér az emelkedést követően közelíthet a 300 forinthoz.Az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta.
| |
|